Három-négy évvel ezelőtt mondtad Egerben: „Öcsi bácsi vagyok, nem hülye!” Csodálkoztam akkor, hogy keveredtél oda. Csodálkoztam persze, mert  én és jómagam –a „modern kor gyermeke”- tátottam a mafla pofám, hogyan lehet az ország másik végében lenni úgy, hogy nincs sem autóm, sem jogsim, sem sofőröm. Én naiv, pedig megkérdeztem, hogy kerültél oda. A válaszod azóta is „bennem ragadt”: „Öcsi bácsi vagyok, nem hülye!” Képes voltál felülni egy vonatra, felrakni a „bicajod”, és elutazni több száz kilométert, csak azért, hogy ralit láss. Persze ez nem ilyen egyszerű… Szeretted a ralit, de igazából a fiaid miatt mentél. A fiaid miatt, akikről gyűjtötted a cikkeket, képeket, akiket féltettél, akikre büszke voltál. Rengetegen voltak (vannak), akik nem tudják ki voltál, milyen kapcsolatod volt a ralival. Igazán én sem tudtam, és most már csak „áttételesen” tudhatom meg, másoktól. Tavali Feri ’bá navigátora voltál valaha. A Rólatok szóló „iromány” apropóján merült fel, hogy Rólad is készüljön egy, Te szemszögedből íródott történet. Mikor ez szóba került, rábólintottál, és rögtön összepakoltál több albumot, amiben a fiaidról voltak versenyfotók, és azt mondtad, hogy válogassak és kerekítsek belőle valamit. Nem Te akartál lenni a középpont. A Rólad szóló „cucc” már nem fog elkészülni…

Mikor jött a hír, hogy elmentél csendben, megdöbbentem. Megdöbbentem, mert pár nappal előbb jó híreket hallottam felőled. Megdöbbentem, mert természetesnek tűnt, hogy ismét előfutók lesztek a Rábaringen, hogy „lököd a sódert”, hogy Te adod át a díjakat. Ez sem fog már bekövetkezni…

Baromi lelkiismeret furdalásom van, amiért nem mentem be Hozzád a kórházba! De, abban hittem, hogy kijössz, és a szokásos stílusodban mesélsz az élményeidről. Tévedtem…

Nem is tudom igazán összeszedni a gondolataimat. Jó volna, ha valami Tőled származó vidám történetet írhatnék inkább le, de nincs aki meséljen…

Isten Veled Öcsi bácsi! Nyugodj békében Hídvégi Benedek!